„Szabad boldognak lenni” [AUDIO]

Június 3-án, a Nemzeti Összetartozás Napja előestéjén az aradi színházban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mutatta be a Boldogasszony tenyerén című előadást.

A műsor elején Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke köszöntötte a közönséget. Beszédében többek között az emelte ki, hogy az aradi magyarság az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés óta eltelt több mint 100 évben bebizonyította erejét, összetartását és kitartását, továbbra is alkotó közössége a városnak és a régiónak.

Hallgassa meg Faragó Péter beszédét:

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes aligazgatója, Füleki Zoltán a tömb- és a szórványmagyarság kapcsolatáról, egymás iránti felelősségéről beszélt üdvözlő beszédében, és többek között azt mondta, a tömbben élők akkor érzik igazán, milyen magyarnak lenni, amikor a szórványban lévők nehézségeit megismerik. Egy sínpárhoz hasonlította a tömb- és a szórványmagyarság sorsát, amelyeknek egymást kell kiegészíteniük, hogy az egyetemes magyarság előrébb jusson.

Hallgassa meg Füleki Zoltán beszédét:

A Boldogasszony tenyerén című előadás a mindenkori emberről szól, aki történelmi kortól függetlenül a Boldogasszony tenyerén cselekszik és alkot. Az ember célja a boldogság elérése, amit a mindennapi szokásain és hitvilágán keresztül kíván megtalálni, megvalósítani. A táncszínházi előadás a kultikus eredetű körtáncok formavilágával, archaikus népi imákkal, népénekekkel, a szülés/születés és a lakodalmi asszonnyá avatás szokásaival szemlélteti a Boldogasszony-tisztelet átöröklődött formáit.

 

Az előadásban mezőségi, moldvai, rábaközi, vajdaszentiványi, jobbágytelki, gyergyói, felcsíki, gyimesi táncok, népi gyermekjátékok, leánykörtánc, legényes táncok voltak láthatók. A népdalok mellett egyházi népénekek, archaikus imák hangzottak el.

Az estről Pataky Lehel Zsolt készített tudósítást a Temesvári Rádió Magyar adásának. Hallgassa meg:

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vasárnap 18 órától Kisiratoson a Zeng a lélek, zeng a szó… című műsorát adja elő.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.