Suzanne Kastner Aradon

138Szombaton délután Arad vendége volt Suzanne Kastner,a Német Szövetségi Köztársaság alsóházának, a Bundestagnak képviselője. Kastner hosszú évek óta aktívan támogatja a romániai szociális ügyeket, ő hozta létre Lippán a Kinder Soforthilfe Alapítványt, amely a rászoruló gyermekeket támogatja. A képviselőnő és a küldöttség találkozott Bognár Levente alpolgármesterrel, Cătălin Lazurcă tanácsossal, a kulturális bizottság elnökével, Erika Starkkal, a szociális igazgatóság veyetőjével. Suzanne Kastner 20 éve a német-román parlamenti bizottság elnöke, Lippán sikerült az alapítványnak egy családi házat vásárolnia, ahol árva fiatalokat nevelnek, segítenek elindítani őket az életben, de Aradon is rendelkeznek egy négyszobás lakással, amely a pályakezdő, árva fiatalok rendelkezésére áll. A képviselőnő korábban bejelentette, mandátuma szeptemberben lejár, s ezt követően teljes erőbedobással szeretne részt venni a romániai szociális projektekben.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.