Schwartz mégis kiverekedte

Habár az aradi magyar közösség szempontjából egy országos kulturális központ Aradra való kihelyezése igazából nem sok vizet zavar, mégis érdemes megemlíteni, hogy beigazolódott az Aradi Hírek által a helyi román és magyar médiában elsőként közölt információ, miszerint a művelődési minisztérium Aradra helyezi a Bánság-Körös Kulturális Intézet székhelyét. Az erről szóló hírt november 20-án közöltük, s akkor jeleztük, a régió kulturális központjának élére kiszemelt Gheorghe Schwartz aradi író, lapunknak kiszivárogtatott információk szerint feltételül szabta, hogy a székhely Aradon, s ne Temesváron legyen. Schwartz feltétele teljesült, s a Román Kulturális Intézet (ICR) Bánság-Körös fiókjának Aradon lesz a központja. Akit pedig meggyőzött ennek helyességéről, az Andreai Marga, a külügy éléről az ICR élére ejtőernyőzött egyetemi tanár. Más kérdés, hogy az ICR-ket annak idején a román kormány azért hozta létre, hogy kizárólag a világ legjelentősebb fővárosaiban terjesszék a román kultúrát, de arról szó sem volt, hogy ezt az országon belül is meg kell tenni. Az ICR belföldi felduzzasztása már a Ponta-kormány találmánya, s vélhetően az egyetlen cél, hogy több száz személynek biztosítsanak állami fizetést. A szaktárca összesen hét régiós központot hoz létre, s Temesvár kigolyózása komoly érvágás a városnak. A hivatalos cél, a román kultúra helyi értékeinek megismertetése külföldön és belföldön egyaránt. Az aradi központ avatására 2013. január 24-én kerül sor.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.