Schwartz feltétele: Aradon legyen a központ

A rövid és kudarcos külügyminiszteri ténykedéséből, a liberálisok határozott követelésére a Román Kulturális Intézet (ICR) élére ejtőernyőzött Andrei Marga az ország történelmi régióban is létre akar hozni hasonló intézeteket. Annak ellenére, hogy az ICR-t kizárólag azért hozták létre annak idején, hogy az ország számára fontos külföldi fővárosokban népszerűsítsék a román kultúrát. Az elképzelések szerint az egyik romániai központ Temesváron, a Bánság fővárosában lenne, csakhogy az igazgatói tisztségre kiszemelt Gheorghe Schwartz aradi író ennél többet akar. Az Aradi Hírek információi szerint Schwartz feltételként szabta, hogy az ICR nyugat-romániai fiókja magába foglalja a Körösök vidékét is, székhelye pedig Aradon legyen. Úgy tudjuk, az ügyben végleges döntés még nem született, de nagy a valószínűsége, hogy az aradi író álláspontja érvényesül. Az ICR kolozsvári, iaşi és craiovai központokkal hoz létre további három kulturális intézetet az országban. Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.