RMDSZ: arányos képviselet megszerzése a cél jövőre [AUDIO]

Kelemen Hunor Faragó Péter megyei RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Kelemen Hunor Faragó Péter megyei RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Ahová választás során lehet képviselőket küldeni, az RMDSZ-nek legyenek képviselői – ez a legnagyobb magyar érdekvédelmi szervezet célja 2024-ben, amikor Romániában négyszer is az urnákhoz hívják a szavazókat.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint az európai parlamenti, a helyhatósági és a román parlamenti választásokon reális célkitűzés az arányos képviselet megtartása, de az államfőválasztáson is jelöltet fognak állítani. A mandátumok megszerzése érdekében az RMDSZ kész jövőre is összefogni a két kisebbik magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel és az idén alakult Magyar Polgári Erővel is.

Kelemen Hunor a múlt pénteken Aradon tartott sajtótájékoztatóján, az október 6-i megemlékezések mellett beszélt aktuálpolitikai kérdésekről is. A rendezvény végén nyilatkozott Pataky Lehel Zsoltnak. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adásában elhangzó nyilatkozatot:

 

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.