Kilencven éve alapították az aradi Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjét, az Aradi Római Katolikus Gimnáziumot, a trianoni békediktátum után az iskoláitól (is) megfosztott aradi magyarság új oktatási központját. Az 1948-as kommunista államosításig működhetett az egyház felügyelete alatt, már amikor iskolaként szolgált az épület, ugyanis a második világháborúban, illetve utána, német, majd szovjet hadikórházat rendeztek be benne. Az akkori diákság talán e megpróbáltatások miatt ragaszkodik mindennél jobban ma is az alma materhez. Az egykori aradi katolikus iskola utolsó végzős osztálya rendszeresen itt tartja érettségi találkozóit, nosztalgiával gondolva az emberöltővel ezelőtti iskolaévekre. Kedden a 65 éves érettségi találkozót tartották az épületben, és Pataky Lehel Zsolt is felkereste az iskolapadba visszaülő szépkorúakat. A riport a Temesvári Rádió számára készült.
[ca_audio url="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Katolikus_gimnazium_hatva…" width="500" height="27" css_class="codeart-google-mp3-player" autoplay="false"]Rendhagyó véndiák-találkozó – 65 éve érettségizett az aradi katolikus gimnázium utolsó osztálya [AUDIÓ]
Kilencven éve alapították az aradi Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjét, az Aradi Római Katolikus Gimnáziumot, a trianoni békediktátum után az iskoláitól (is) megfosztott aradi magyarság új oktatási központját. Az 1948-as kommunista államosításig működhetett az egyház felügyelete alatt, már amikor iskolaként szolgált az épület, ugyanis a második világháborúban, illetve utána, német, majd szovjet hadikórházat rendeztek be benne. Az akkori diákság talán e megpróbáltatások miatt ragaszkodik mindennél jobban ma is az alma materhez. Az egykori aradi katolikus iskola utolsó végzős osztálya rendszeresen itt tartja érettségi találkozóit, nosztalgiával gondolva az emberöltővel ezelőtti iskolaévekre. Kedden a 65 éves érettségi találkozót tartották az épületben, és Pataky Lehel Zsolt is felkereste az iskolapadba visszaülő szépkorúakat. A riport a Temesvári Rádió számára készült.
[ca_audio url="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Katolikus_gimnazium_hatva…" width="500" height="27" css_class="codeart-google-mp3-player" autoplay="false"]A rovatból ajánljuk:
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.
A huszonöt éves „önállósodásról” is megemlékeztek a Csiky Gergely Főgimnázium tanévnyitóján [AUDIO]
2001-ben költözött ki a román iskola.


