Rendhagyó történelemóra Gyulán október 6. aradi eseményeiről

Rendhagyó történelemórát tartottak a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi-olvasótermében október 5-én az Őszi Könyvtári Hét keretében. A különleges előadás témája az 1849. október 6-i történelmi események voltak, és a kapcsolódó érdekességek bemutatásához Puskel Emese aradi magyartanárt és férjét, Puskel Péter újságírót, helytörténészt kérték fel a szervezők – írja a Gyulai Hírlap.

Puskel Péter a lapnak kiemelte: előadásukban az érdekességekre, anekdotákra fókuszáltak. „A fiatalok megtudhatják például, hogy Haynau hogyan viselkedett a civil életben Aradon, illetve hogy mindezeken túl milyen hiedelmek főződnek a vértanúkhoz, és mi igaz belőlük. A legkézenfekvőbb történet ahhoz kapcsolódik, hogy például 150 évig magyar ember nem koccintott sörrel, ennek történetét is letisztáztuk ezen a napon. Emellett ott a hiedelem, miszerint Damajnich tábornok barátkozott a hóhérjával, ami nem igaz. Annyi a valóság belőle, hogy a kivégzés napján azt mondta neki: üljön ide mellém barátom. Hogy hozzátette volna, hogy a későbbiekben majd vigyázzon a szakállára, az már csak a legenda része, de valójában nem történt meg” – mesélte Puskel Péter.

Az előadásra a város minden középiskolájából hívtak vendégeket a szervezők.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A városvezetés azt állítja, nem ők zárták el a kutat, és ki akarják vizsgálni, mi áll a háttérben. A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.