Pótbírót kér a borosjenői törvényszék

Belefullad az ítéletre váró ügyekbe a Borosjenői Törvényszék, miután tavaly, korrupció gyanújával két bíró ellen is bűnvádi eljárás indult. Mariana Luciu törvényszéki elnök azt nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek, hogy a vizsgálat lezárásáig a két bíró helyét nem tölthetik be másokkal, ezért a napokban az Aradi Törvényszéktől kérte, küldjenek egy megbízott bírót, akinek a munkájával meggyorsíthatnák az ítélethozatalt. Az elnöknő szerint jelenleg Borosjenőben egy bíró asztalán körülbelül 1200 ügy tornyosodik, a helyzet pedig tarthatatlanná vált. Az egyik letartóztatott bíró, Aurel Tripa előzetesben várja tárgyalását, a nyomozati részt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) december 23-án adta át az igazságszolgáltatásnak. Őt azzal vádolják, hogy több alkalommal is különböző összegeket fogadott el, hogy „kedvező” ítéletet hozzon, a DNA tetten érte, amint átvesz kenőpénzt. A másik bírónőt, Floriţa Boloşt még júniusban tették előzetes letartóztatásba, de októbertől szabadlábon várhatja az ítéletet. Őt szintén korrupcióval vádolják.

(irházi)

A rovatból ajánljuk:

„A közösség mindig is ragaszkodott Fábián Gábor emlékéhez” – Felállítják a templomépítő főgondnok eredeti szobrát [AUDIO]
Adománygyűjtést hirdetett az eredeti Fábián Gábor-szobor újraállítására az Arad-belvárosi Református Egyházközség. A szoboravatóra a felújított templom újraszentelésével együtt a Magyar Szórvány Napján kerül sor.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.