Postáról lopott a postás

Keresi a rendőrség Öthalom (Vladimirescu)  község egyik postását, aki a feltételezések szerint körülbelül 15 ezer lejt lopott el a község postahivatalából. A férfit tavaly februárban alkalmazták, ám decemberben már lapátra tették és utolsó hónapját töltötte januárban, mert felmerült a gyanú, hogy pénzt vett fel, és hamis papírokkal próbálta ezek nyomát eltüntetni. Tegnap, kollégái szerint ismét lopott, az egyik asztalon, borítékok alatt kb. 15 ezer lejnyi összeg volt kikészítve, ami eltűnt. A gyanúsított feleségével együtt albérletben lakott a községben, de mindketten eltűntek otthonról, s a lakás tulajdonosa szerint a tévéjét is elvitték.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.