Pécskán csökkentették az ingatlanadókat, már lehet fizetni a hozzájárulást

A pécskai városháza főbejárata | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A pécskai városháza főbejárata | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Pécska és a közigazgatásilag a városhoz tartozó Tornya, Szederhát és Óbodrog lakosai, valamint a településeken ingatlannal rendelkezők péntektől kiegyenlíthetik a tavalyi évhez képest csökkentett helyi adókat és illetékeket – írta közösségi oldalán Antal Péter pécskai polgármester.

Befejezték az adatbázis frissítését, így január 10-től személyesen és online is lehet fizetni a hozzájárulást a városkasszába. Antal Péter azt írta, hogy javaslatára a helyi képviselőtestület megszavazta a magánszemélyek házadójának csökkentését 49, a belterületek (udvarok) adójának csökkentését pedig 37 százalékkal. A legtöbb illeték (településrendezési, termelői stb.) a tavalyi szinten maradt – tette hozzá az elöljáró.

Voltak ugyanakkor adóemelések is Pécskán, de a polgármester szerint csak abban az esetben, amelyben erre kötelezte a helyhatóságot: a gépjárművek adója 10,4 százalékkal, a külterületeké 6,7 százalékkal nőtt idén.

 

Fizetni lehet a város honlapján, a www.pecica.ro portál E-administrație menüjében, ahol tájékozódhatnak az adótartozás összegéről, illetve Pécska város elektronikus szolgáltatási platformján, a CityOn-on keresztül, itt, vagy az azonos nevű alkalmazáson keresztül, amelyek elérhetők magyar nyelven is. A város a www.ghiseul.ro országos portálon is megtalálható.

  • A pénztár nyitvatartási ideje: hétfőtől péntekig 8–16.30 között, kivéve kedden, amikor 8–18.30 között fogadják a lakosokat.

Azok, akik március 31-ig befizetik a teljes évi adót (a pénztárnál vagy online), 10 százalék kedvezményben részesülnek.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.