Óvintézkedések Arad megyében a koronavírus ellen

Nyilatkozattétel a határátkelőhelyeken, látogatáskorlátozás a sürgősségi kórházban, az órák felfüggesztése a magánegyetemen – többek között ezeket az óvintézkedéseket vezette be az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság a koronavírusjárvány terjedésének megfékezésére.

Gheorghe Stoian prefektus vasárnap estére hívta össze a bizottság ülését, amelyen részt vettek a határ menti települések polgármesterei, a Coralia Cotoraci, a Vasile Goldiș Nyugati Egyetem rektora, Roberto Sparandino, Olaszország aradi tiszteletbeli konzulja és Adrian Toma, az aradi helyi rendőrség parancsnoka.

Az óvintézkedések meghozataláról annak nyomán döntöttek, hogy Olaszország két régiójában is karantént vezettek be a tüdőgyulladásos megbetegedést okozó koronavírus megjelenése miatt, amely már halálos áldozatokat is szedett.

A sürgősségi kórház | Illusztráció

Eldöntötték, hogy az Arad megyei határátkelőhelyeken nyilatkozatot kell tenniük azoknak, akik a koronavírus által érintett térségekből érkeznek az országba: saját felelősségre kell bevallaniuk azt, hogy honnan jönnek és hová tartanak, emellett az Arad Megyei Közegészségügyi Hatóság által biztosított orvosoknak ügyeletet kell tartaniuk a határátkelőhelyeken.

Mivel a Goldiș-egyetemnek sok olaszországi hallgatója van, kérvényezték a tanügyminisztériumtól az oktatás felfüggesztését két hétre, és a tananyag utólagos bepótlását. Emellett korlátozzák a látogatásokat és azok időtartamát az Arad Megyei Sürgősségi Kórházban. A közegészségügyi igazgatóság szerint egyelőre senkit sem kellett Arad megyében elkülöníteni, de ha karanténra kerül sor, a házi őrizet mellett az egyik lehetséges helyszínnek a kaszojai diáktábort jelölték meg.

A rovatból ajánljuk:

Előkészületek a Szabadság-szobor újbóli felavatásának 20. évfordulójára [AUDIO]
A 2004. április 25-i aradi szoborállításnak erős üzenete volt: közösségi és politikai elszántsággal érvényt lehet szerezni a kisebbségi jogoknak, a visszahozhatók azok a szimbolikus emlékművek, amelyeket megpróbáltak kitörölni a közemlékezetből.
Szülők Akadémiája: generációk az ABC végén, avagy hogyan szálljunk le a mókuskerékről?
Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus tart előadást Aradon.
Lehetőség szerint növelné polgármesterei és alpolgármesterei számát az RMDSZ [AUDIO]
Jelenleg öt polgármestere és négy alpolgármestere van Arad megyében.