Ötezer eurós nyomravazetői díj

75Ötezer eurós nyomravazetői díjat kínál a család annak a személynek, aki megfelelő információkat szolgáltat a május 1-jén eltűnt Abel Apostol aradi üzletemberrel kapcsolatban. A család úgy véli, Apostolt meggyilkolták vagy fogva tartják – az öngyilkosságot kizárták, szerintük a férfi nem tartozott uzsorásoknak – , s pénzt ajánlanak a nyomravezetőnek. Aradon a Maros-parton sportpályát és vendéglőt üzemeltető Apostol, fia rendőrségi tanuvallomása szerint összeveszett üzlettársával – aki állítólag többször megfenyegette – , s ezt követően tűnt el otthonából. Az Egyesült Államokból a kozelmúltban hazatért Apostol, fia szerint külön akarta választani a sportpályát a vendéglőtől, majd a cég irányítását át akarta adni neki, s ezen veszett össze üzlettársával.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.