Továbbra is súlyos anyagi helyzetben vergődik az Arad Megyei Sürgősségi Kórház, mert hiába került a megyei önkormányzat birtokába, még az átvétel előtti időkből, 2007-ből is görget maga előtt kifizetetlen számlákat. A héten a kormánytól kapott 2,7 millió lej csupán apró tűzoltásra elegendő, mert Teodora Olaru igazgatónő szerint a kórház adósságállománya ennek háromszorosa, vagyis közel 9,5 millió lej. Olaru doktor számításai alapján ezzel a gyorssegéllyel alig 2011-ig érik utol magukat, csakhogy télen a költségek megugranak, s várhatóan ismét szaporodnak a szekrényekben a kifizetetlen számlák.
A vezetőség pedig a költségeken farag, úgy tudni, az utóbbi hetekben egyre gyakran fordult elő, hogy a betegek kellett megvásárolják a gyógyszereket, kötszereket. És ami ennél is súlyosabb: hiába vásárolnak adományból, uniós pályázatokból, önkormányzati forrásokból milliókért korszerű eszközöket, diagnosztikai berendezéseket, a betegek kiszolgálása, a személyzet viselkedése még óriási kívánni valót hagy maga után, az alkalmazottak túlzott elvárásairól már nem is beszélve.
Irházi János
Ötéves számlákat törleszt a megyei kórház
A rovatból ajánljuk:
Lemondott az egyik alprefektus azt követően, hogy a PSD kilépett a kormányból
A szociáldemokraták minden kormányzati tisztséget visszaadtak.
Századik születésnapján köszöntötték Benedek Sándort, a kisiratosi „Tanárbácsit” [AUDIO]
A magyar identitás megtartását tartotta a legfontosabbnak.
Péró Tamás: a műemlékvédelem csak az eredeti talapzattal engedi visszaállítani a Darányi-szobrot [AUDIO]
Akadályok a néhai főorvos emlékművének újraállítása előtt.
Vasárnaptól ismét látogatható a román királyi család soborsini rezidenciája
A nyitva tartás október 1-jéig tart.
Kitiltja az aradi önkormányzat a félkarú rablókat és egyéb nyerőautomatákat
A lottózókra és sportfogadási irodákra nem érvényes a korlátozás.
Az elköltött milliók ellenére sem működik teljesen az okosparkolás
A szenzorok aktiválását akadályozza a járdajavítás.



