Őr és Úr – Borbély Imrétől búcsúznak barátai [AUDIÓ]

A harcos és- és eszmetársak búcsúznak Borbély Imrétől abban a közelmúltban megjelent emlékkötetben, amely a fia, Borbély Zsolt Attila politológus gondozásában jelent meg.

Az Őr és Úr című könyvben a volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Magyarok Világszövetsége néhai régióelnöke munkásságát és emberi erényeit, az erdélyi magyarság önrendelkezési törekvéseinek és a nemzet határon átívelő újraegyesítésének megalkuvás nélküli képviseletét emelik ki. A mintegy kéttucatnyi szerzőben az a közös, hogy a tavaly elhunyt Borbély Imréhez hasonlóan a nemzetszolgálat a legfontosabb számukra, tevékenykedjenek bárhol is a Kárpát-medencében kutatókként, közszereplőként, újságírókként, gazdálkodókként vagy művészként.

Több más könyvből is lehetett választani

Kedd este Aradon mutatták be a Kárpátia Stúdió kiadásában megjelent könyvet (a jövő kedden Temesváron, Borbély Imre szülővárosában is bemutatják). A rendezvény végén Pataky Lehel Zsolt kérdezte Borbély Zsolt Attilát, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökét ennek a szellemi örökségnek az ápolásáról.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A városvezetés azt állítja, nem ők zárták el a kutat, és ki akarják vizsgálni, mi áll a háttérben. A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.