Online oktatásra térnek Nagyiratoson

A közegészségügyi igazgatóság (DSP) ajánlása alapján a megyei vészhelyzeti bizottság (CJSU) kedden jóváhagyta az oktatási intézményekre vonatkozó forgatókönyveket.

A döntés értelmben a Nagyiratosi Általános Iskolában az úgynevezett piros forgatókönyv lesz érvényben, azaz az oktatás teljes egészében online folyik. Az intézkedést az indokolja, hogy a községben meghaladta a 3 ezreléket a koronavírussal diagnosztizáltak száma (a DSP adatai szerint 3,57 eset jutott ezer lakosra számítva).

Nyolc Arad megyei iskolában a sárga  forgatókönyv van érvényben, azaz a diákok egy része otthonról, internetes távoktatás formájában vehet részt az órákon; köztük van a Kisperegi Elemi Iskola és a Majláthfavi Általános Iskola. A többi iskolában zöld forgatókönyvet alkalmaznak, azaz bemehetnek a diákok, persze, az előírások betartásával.

A bizottság arról is döntött, hogy mivel a koronavírus-fertőzések átlaga meghaladta a 1,5-öt ezer lakosra számítva, a szeptember 16-tól kezdődően, szeptember 22-én éjfélig felfüggeszti az éttermek, kávézók, bárok zárt helyiségeinek a működését a következő városokban és községekben: Borossebes, Háromalmás, Bokszeg, Körösbökény, Karánd, Konop, Honctő, Nagyiratos, Fakert, Menyháza, Sofonya, Feltót, Tótvárad, Halmágycsúcs, Vinga és Temeshidegkút.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.