Önkormányzati elismerések – magyar személyiségeknek is [AUDIÓ]

Az Aradi Városnapok alkalmával a péntek délutáni ünnepi tanácsülésen adták át az önkormányzati kitüntetéseket. Gheorghe Falcă polgármester köszöntő beszédében emlékeztette a városháza dísztermének közönségét, hogy 1834. augusztus 21-én kapta meg Arad a szabad királyi város címet, és onnan számítható a város lendületes fejlődése, ezért is az évfordulóhoz kötődve szervezik meg a városnapokat.

A díszpolgárok egyike, Flavius Domide

Az elöljáró azt is kiemelte, hogy az elmúlt 12 évben csak három díszpolgári címet adományozott a képviselő-testület, ezért is jelentős, hogy idén egyszerre három személynek ítélték oda ezt az elsimerést: Lizica Mihuț volt egyetemi rektornak, Pavel Riviş Tipei pünkösdista lelkipásztornak és Flavius Domidének, az UTA legendás bajnokcsapata egykori labdarúgójának.

Cziszter Kálmánnak gratulál a polgármester

Magyar személyiségeket is kitüntettek: urbanisztikai tevékenységéért Pro Urbe-díjat kapott Cziszter Kálmán építész, volt megyei és városi tanácsos, továbbá ún. Kiválóság-oklevéllel ismerték el Steinhübel Zoltán képzőművész, a művészeti középiskola tanára, valamint Mészár Sándor megyei ifjúsági és sportigazgató, az Atletico futballakadémia alapítója, az UTA labdarúgócsapatának újjáalapítója érdemeit. Utóbbi nem lehetett jelen az ünnepségen, így oklevelét Codru Grădinariu, az UTA menedzsere vette át, miként a riói olimpián „szolgálatot” teljesítő Ovidiu Hațegan labdarúgó-játékvezető kitüntetéséért is ő mondott köszönetet.

Pro Urbe-díjat kapott még Gheorghe Schill a civil társadalom szervezéséért, Kiválóság-oklevelet vehetett át még Laurian Popa képzőművész, Doru Nica színművész, Marinela Tudoran, Liliana Lupşa, Viorel Gligorie Tudoran és Floare Mureşan pedagógusok, továbbá Hadded Mohamed Makram és Ioan Posa üzletemberek.

A magyar kitüntetettek közül a jelenlévő Cziszter Kálmánt és Steinhübel Zoltánt kérte mikrofon elé Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg a Temesvári Rádió számára készült összeállítást:

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.