Nyolc és fél millió lej a viharkárok enyhítésére

Elkészült a múlt vasárnapi, emberéleteket is követelő vihar Arad megyei pusztításainak végleges leltátra. Mint arról már beszámoltunk, szerdán közel hatmillió lejnyi kártalanítást kért a megyei önkormányzat közösen a prefektúrával a kormánytól, de a listát időközben további tételekkel egészítették ki.

Az Arad Megyei Prefektúra sajtóközleménye szerint az ítéletidőben megsérült középületek és közhasznú jellegű építmények, létesítmények rendbe tételére több mint 8,5 millió utaltak ki a kormány sürgősségi alapjából. Közel ötmilliót a helyi önkormányzatok használhatnak fel a megrongálódott iskolák, óvodák, orvosi rendelők, múzeumok s egyéb közintézmények javítására, 188 ezer lejt pedig a kárt szenvedett rendőrségi, csendőrségi, tűzoltósági épületek és járművek helyre hozására fordíthatnak (az érintett megyék megrongálódott egyházi ingatlanjainak felújítására összesen mintegy ötmillió lejt irányoztak elő).

Ez a „fekete lista” nem tartalmazza a magántulajdonokban elszenvedett károkat.

Az összesítés szerint szeptember 17-én, vasárnap délután három órától másnap három óráig 185 esetben hívták a 112-es segélyhívó számot, s ebből 127 esetben kidőlt fák, oszlopok, leszakadt ágak és vezetékek miatt lezárt utakat jelentettek be, 36 megrongálódott lakóház és 17 megsérült gépjárműhöz riasztották a katasztrófaelhárítókat. Egy négytagú család eltűnését is bejelentették: ők az Aradtól 50 kilométerre, a Maros völgyében található hegyvidéki tanyavilágban, Debela Gorán töltötték a hétvégét, és rokonaik nem tudtak kapcsolatba lépni velük – másnap szerencsésen előkerültek. Nem volt ilyen szerencséje annak az 58 éves nagyváradi asszonynak, aki gyógykezelésre utazott Menyházára, s az egyik szálloda előtt rádőlt egy szél által kicsavart fa; az ügyben idnított vizsgálat szerint a járdaszegélybe ütötte a fejét, ez okozta a halálát.

A megyei tancselnök a védelmi tanácshoz fordult az áramkimaradások miatt

Mint arról már beszámoltunk, Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az Enel áramszolgáltató vállalat napokkal a természeti katasztrófa után sem tudta mindenütt helyreállítani a villanyellátást a megyében. A lakosság részéreől egyébkén szinte naponta jutnak el panaszok az önkormányzathoz a szolgáltatás rossz minősége miatt (akkor is, amikor nincs vihar), s ezt megelégelve a tanácsenök Mihai Tudose miniszterelnöknek és Klaus Iohannis államfőnek mint a Legfelsőbb Védelmi Tanács elnökének is címzett levelet, amely lépéseket sürgetett. Cionca szerint akár nemzetbiztonsági ügy is lehet, hogy az Enel képtelen biztosítani a folyamatos áramellátást a lakosságnak és a közintézményeknek (beleértve a kórházakat, iskolákat, vidéki rendőrőrsöket stb.). Közleménye szerint elfogadhatatlan, hogy négy nappal a vihar után, csütörtökön Arad megyében még 796 háztartásban szünetelt az áramellátás.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.