Nyílt nap az aradi várban

Akárcsak az előző években, kizárólag román állampolgárokat engednek be október 25-én, csütörtökön az aradi várba a nyílt nap alkalmával, mivel sajnos az Európai Unió nyitottsági szelleme még nem itatta át a román hadsereget. (Külföldiek is bemehetnek hadügyminisztériumi engedéllyel, de ennek kijárása olyan hosszadalmas, hogy esély sincs arra, hogy egy nap alatt elintézzék.) A kapuk kitárására a Román Hadsereg Napja alkalmából kerül sor, és szervezett csoportokban szívesen fogadnak iskolásokat, akik felmászhatnak a harckocsikra, megnézhetik a kiállított fegyvereket a vár múzeumát. Az aradi várban állomásozik 191-es számú Radu Golescu Gyalogos Zászlóalj. A nyílt nap reggel 10-től veszi kezdetét.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.