November 16-án szentelik fel a németszentpéteri református templomot [AUDIÓ]

Holland fiatalok is részt vettel az önkéntes munkában két évvel ezelőtt Holland fiatalok is részt vettel az önkéntes munkában két évvel ezelőtt

A németszentpéteri református szórványgyülekezet álma válik valóra november 16-án: ekkor szentelik fel ugyanis a Partium és a Bánság határán fekvő település református templomát, amely főleg a helyi közösség adakozásából és más támogatásoknak köszönhetően épült fel. Az ünnepségen, amely szűk két hét múlva, szombaton 11 órakor kezdődik jelen lesz Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke is - tájékoztatott Józsa Ferenc beszolgáló lelkész, Mosóczy-telepi lelkipásztor. A templomépítésről Pataky Lehel Zsolt készített riportot 2011 őszén a Temesvári Rádióban. Meghallgatható itt! [ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Templomepites Nemetszentpeteren.mp3" url_ogg="" skin="regular" align="none"]

Nagy István (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 11. 04., h – 19:21 időpontban

A reformátusok tudtommal nem szentelnek, hanem csak áldást mondanak.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.