Növekvőben a táncház népszerűsége

Meggyökeresedett Aradon a táncház – győződhettünk meg magunk is péntek este a városi étkezdében tartott összejövetelen. Minden egyes alkalommal jönnek új résztvevők a táncházba, ami azt bizonyítja, hogy egyre szélesebb körben híre megy az eseménynek, de kialakult egy elég népes állandó közönség, ami azt támasztja alá, hogy hiánypótló rendezvényről van szó. Sokan igénylik a szórakozásnak eme válfaját, a közösségi együttlétet autentikus magyar népzenei aláfestéssel, néptánctanulással és -énekléssel egybekötve, egy-egy jó pohár borral kísérve. Pozitívuma az Aradi Táncháznak, hogy a kisgyerekeknek is nyújt foglalkozást – a tevékenységet ezúttal is Garai Melinda óvónő vezette –, és ők akarva-akaratlanul is magukba szívják a magyar népi játékokat, mondókákat, egyszóval a népi kultúrát. Talán ezért is népszerű a fiatal családok körében a táncház, hiszen nem kell otthon hagyni, másra bízni a gyereket, hanem a család minden tagja elmehet a táncházba, és a kicsik tényleg hasznos foglalkozáson vehetnek részt, nem csak „gyerekmegőrző” programot szerveznek számukra. Az önszerveződő alapon, intézményi háttér nélkül működő Aradi Táncház a két önzetlen ötletgazda, Schmak Annamária és Borbély Réka – valamint családjaik – érdeme. A résztvevők növekvő száma pedig azt mutatja, nem öncélú kezdeményezésről van szó. A szárba szökkenő aradi táncházmozgalomnak messze elviszik a hírét a zenekarok; ezen a hétvégén a marosvásárhelyi Üver együttes húzta a talpalávalót, és Fazakas János oktatta a lépéseket kicsiknek és nagyoknak. A követező rendezvényen valószínűleg makói oktatóktól tanulhatnak a résztvevők.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.