Nőtt a szabálysértésért kirótt bírságok száma Pécskán

Az előző esztendőhöz képest jelentősen megnőtt a lakossági bejelentések és a szabálysértésekért kiszabott bírságok száma Pécskán – összegezte 2015-ös évértékelőjében Constantin Chiţescu, a helyi rendőrség parancsnoka. A pécskai önkormányzatnak alárendelt közrendészeti intézmény vezetője – a város elöljáró és a képviselő-testület tagjai jelenlétében tartott jelentésében – elmondta, hogy a helyi rendőröknek 160 reklamáció miatt kellett eljárniuk tavaly, miközben 2014-ben még a százat sem érte el a bejelentések száma; szabálysértésért 168 esetben kellett bírságolniuk, míg egy évvel korábban csak 127-szer. Négyszer több pénzbüntetést róttak ki, mint tavalyelőtt, és a leggyakoribb (130) ok a közterületsértés, az építkezési anyag vagy tűzifa zöldövezeten való tárolása volt - sorolta a parancsnok. Több mint felével csökkent viszont a kamionsofőrök elleni intézkedések száma (54-ről 21-re), aminek az oka az autópálya megnyitása, hiszen így jelentősen visszaesett a tranzitforgalom.

A Pécskai Polgármesteri Hivatal sajtóközleménye arra is kitér, hogy a helyi rendőrök feladata a rendezvények biztosítása mellett a város és a hozzátartozó falvak (Tornya, Szederhát) közbiztonságának felügyelete, a vandalizmus visszaszorítása, a rongálások megelőzése. 2015 elején kilenc alkalmazottja volt a helyi rendőrségnek, az év második felében két fővel bővült az állomány.

A rovatból ajánljuk:

Március 15. – Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kezdete. Erdély-szerte is megemlékeznek a forradalom kitörésének 178. évfordulójáról, Aradon 16.30-tól tartanak koszorúzást a Szabadság-szobornál.
Aszfaltozzák Tőzmiske község településein a megyei rangú utat
Folytatódnak az útépítési és felújítási munkálatok Arad megye északi vidékén a kedvező időjárásnak köszönhetően.
Hatvanöt éve hunyt el Szántay Lajos, Arad neves műépítésze [AUDIO]
A néhai műépítész nagyban meghatározta a város mai arculatát.
Alig használják az iskolai „nyugitermeket” a tanintézményekben
A 157 oktatási intézmény közül negyvenben alakítottak ki „elkülönítőket”, de a pedagógusok nem igazán küldik oda a diákokat.