Nőtt a sikeresen érettségizők aránya a Csiky-ben

Július 10-én, hétfőn kihirdették a 2017-es érettségi nyári szessziójának végleges eredményeit. Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium 64 vizsgázó diákja közül eredetileg 47-en mentek át, de az óvások után másik három diák is megkapta az átmenő jegyet. Az iskola honlapja szerint ez 4,68 százalékpontos növekedést jelent, azaz a vizsgázók 78,12 százaléka kapott diplomát.

Egyébként kilenc Csiky-s diák nyújtott be óvást a román jegyének növelésére, s ebből hetet bíráltak el pozitívan, hárman pedig a matematika jegyüket szerették volna növelni, ám mindhármuk esetében kisebb-nagyobb mértékben csökkentették a jegyet.

Akiknek most nem sikerült a vizsga, az őszi pótérettségin próbálkozhatnak ismét.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.