Nitrátos víz Pécska, Mácsa és Bokszeg kútjaiban

A környezetvédelmi minisztérium által végzendő, az egész országot átfogó vizsgálat megállapította, hogy Arad megyében Pécskán, Mácsán és Bokszegen találhatóak a nitrátokkal legfertőzöttebbek kutak. A projektben részt vevő szakemberek minden településen találkoztak lakósokkal, gazdákkal, önkormányzati vezetőkkel, hogy felhívják a figyelmet a veszélyre.  A nitrátokkal, nitritekkel való fertőzés oka, hogy Romániában a települések zömében nincs csatornázás, s ha épült is vezetékes ivóvízrendszer, sokan nem kapcsolódnak rá, és a lakósok az emésztőgödrök, istállók közelében fúrt kutak vizát isszák. A felvilágosítási kampány keretében a környezetvédelmi, mezőgazdasági szaktárca 900 alkalmazottja járta a településeket, hogy felhívja a figyelmet a veszélyre, s eddig kétezer városban, faluban, községben jártak, köztük Arad megyében Pécskán, Mácsán és Bokszegen. A program keretében 69 településen készül külön lerakó az istállótrágyának, Pécskán ebben is elöl jár, mert ott már át is adták.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.