Népszámlálás: egyéni és közösségi lehetőség az online részvétel

Városokon legalább 35-40, falvakon 50 százalékos részvételt kellene elérni május 15-ig ahhoz, hogy a második, a hagyományos összeírás szakaszában a számlálóbiztosok hiánytalanul össze tudják majd írni a fennmaradt lakosságot. Május 15. után már nem lesz más lehetőség a regisztrációra. Nagy kockázatot jelent tehát a válaszadással megvárni a második szakaszt – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón.

A folyamatban levő romániai népszámlálás félidős részvételi eredményeiről és a felmerülő problémákról Horváth Anna, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, az országos népszámlálási munkacsoport vezetője és Barna Gergő szociológus, a magyar népszámlálási kampány lebonyolításával megbízott Közpolitikai Elemző Központ Egyesület elnöke beszélt.

A tájékoztatón rámutattak: a várakozásokkal ellentétben a magyar vezetésű települések jelentős részében nagyon alacsony a részvétel az összeíráson. A hat hónappal korábban elindított kampány szervezőinek célja az volt, hogy a romániai magyarok az országos átlag feletti arányban vegyenek részt az online regisztrációban.

„Május 15-től a kisebb településeken csak egy számlálóbiztos fog dolgozni egyetlen tablettel, így egy-egy számlálóbiztosnak 450-550 lakás is juthat, ami naponta 7-9 család összeírását jelentené. Ezt majdnem lehetetlen lesz teljesíteni. A megszámolatlanul maradt lakosság – akárcsak 2011-ben – adminisztratív nyilvántartásokból lesz beemelve, etnikum, anyanyelv és felekezet nélkül. Ezt még elkerülhetjük, ha a fennmaradt három hétben részt veszünk az online szakaszban. A nagyvárosi, fiatalabb, képzettebb lakosságot arra kérjük, töltse ki interneten a kérdőívet. Polgármestereinket, önkormányzati képviselőinket pedig arra szólítjuk fel, hogy vegyék nagyon komolyan a települési összeírópontok megszervezését és érjék el a kitűzött célszámokat” – nyilatkozta Horváth Anna, az országos népszámlálási munkacsoport vezetője.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy segítsük az önkitöltést. A nepszamlalas.ro oldalon válaszolunk a gyakori kérdésekre, oktatóvideó, kitöltési útmutató, a települési összeírópontok listája és sok hasznos információ várja az érdeklődőket. Ezek mellett nagyon hatékonyan működik a 0371 900 172-es számú magyar telefonos tudakozó, illetve sokan felkeresik Botit, a népszámos chatbotunkat is. A népszámláláson való részvétel kötelező minden lakosnak, ne halogassuk a válaszadást a nyári szünidős periódusra, hanem válaszoljunk online vagy keressük fel a települési összeírópontot. Május 15-ig még nyitott a lehetőség arra, hogy egyénileg, de közösségi szinten is felmutathassuk, hogy egy számbelileg erős magyar közösség él Romániában” – hangsúlyozta Barna Gergő, a Népszámlálás.ro kampánykoordinátora.

A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy bármilyen módon is válaszol a lakosság a népszámlálási űrlapra, mindig ellenőrizni kell, hogy az etnikumra, anyanyelvre, felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdések legyenek kitöltve, mielőtt mi magunk vagy a számlálóbiztos lezárja és beküldi a kérdőívet.

Népszámlálás: alacsony a városi részvétel

A népszámlálás ötödik hete után, az online szakasz félidejében mintegy négymillió kérdőív érkezett be az Országos Statisztikai Intézethez. A Népszámlálás.ro becslései szerint a romániai magyarok érdeklődése enyhén meghaladja az országos átlagot, eddig mintegy 265 ezren élhettek az önkitöltés lehetőségével.

A becsült országos részvételi arány 20,8 százalékos az április 17-i hivatalos adatközlés alapján. A megyék magyarságaránya alapján becsült magyar részvétel 21,6 százalékos lehet.

A Népszámlálás.ro kiemeli: egyelőre a kitöltött kérdőívekre vonatkozó adatok közt lehetnek csak részben kitöltött, nem hitelesített kérdőívek, másodlagos lakások űrlapjai, illetve duplumok is. A népszámlálás végső eredményeiben azonban csak az elfogadott, hitelesített kérdőívek fognak számítani. Ezért nagyon fontos, hogy a kérdőív beküldését követő 7 nap után a dovrec.insee.ro oldalon ellenőrizzük, hogy a válaszainkat elfogadták-e.

A hét erdélyi, jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék közül Bihar, Szilágy, Szatmár, Maros, Kolozs és Kovászna átlagon felüli, Hargita átlagon aluli teljesítménnyel rendelkezik. Az elmúlt héten a 42 megye sorrendjében keveset javított helyezésén Hargita (31 vs. 32), Szilágy (10 vs. 12), Kolozs (18 vs. 19), illetve veszített lendületéből Kovászna (19 vs. 18), Szatmár (11 vs. 9) és Maros (14 vs. 13). Bihar megye továbbra is a 8. helyen van. A szórványmegyék közül Brassó, Arad, Beszterce-Naszód, Szeben és Máramaros átlagon felüli, Temes, Hunyad, Krassó-Szörény, Fehér és Bákó átlagon aluli – viszont ez már keveset árul el a feltételezett magyar részvételről.

A településméret szerint is jelentősek az eltérések, míg falvakon 22,4 százalékos, addig városokon csupán 19,3 százalékos a becsült részvételi hajlandóság. A jelentős magyar közösséggel rendelkező városokban is változó az összeírás hatékonysága: Aradon 27, Sepsiszentgyörgyön 26, Brassóban és Szatmárnémetiben 22, Marosvásárhelyen 21, Kolozsváron és Nagyváradon 20, Csíkszeredában 16, Székelyudvarhelyen 15 százalékra becsülhető.

A Népszámlálás.ro továbbra is arra biztatja a romániai magyarokat, hogy vegyenek részt az online szakaszban. A nagyvárosiak, a fiatalok, a diplomások bátran töltsék ki egyénileg a kérdőívet: nekik kényelmesebb megoldás ez, mintsem nyáron várni majd a számlálóbiztost. Szükség esetén segítséget kérhetnek a nepszamlalas.ro oldalon vagy a 0371 900 172-es telefonszámon. Akik bizonytalanok az internetes válaszadásban, azok keressék fel a települési összeírópontokat, ahol számlálóbiztos segít a válaszadásban.