Németországból loptak mezőgazdasági gépeket

Négy traktort és egy rakodógépet füleltek le ma a nagylaki határőrök, s mint kiderült, ezeket Németországban lopták, szerepelnek az erre vonatkozó listán. A két máramarosi sofőr által bemutatott fuvarlevél szerint a szállítmány fém alkatrészekből állt, egy călăraşi megrendelőnek szállították, de a határrendőrségnek gyanús volt az ügy, ezért kibontatták a rakományt, s ekkor derült ki, hogy lopott mezőgazdasági gépeket visznek. A két gépkocsivezető azzal védekezett, fogalmuk sem volt a szállítmány eredetéről, más kérdés, hogy a rakodásnál azért látniuk kellett, hogy nem fém alkatrészek kerülnek a platóra. A két férfi ellen bűnpártolás vádjával indítottak eljárást, az öt jármű összértéke 200 ezer euró.

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.