Nem változtak az érettségi eredmények a Csiky-ben

erettsegi 2013 (1)A sikeresen vizsgázók számát, illetve az arányokat tekintve nem változtak az idei érettségi eredmények az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban az óvások után. Juhász Béla igazgató szerint egy tanulónak emeltek a románból kapott jegyén, 8,20-ról 8,70-re, de lényeges változás nem történt. A 89 vizsgázóból (11-en közülük régebbi évfolyamok végzősei) 68-an kaphatnak érettségi diplomát, 8-an átmenő jegyet szereztek ugyan mindenből, de nem érték el a 6-os átlagot (ezért nem kapnak diplomát), 13-an pedig megbuktak. Akiknek nem sikerült a vizsga, az augusztusi-szeptemberi pótérettségi próbálkozhatnak újból. A végeredményeket egyébként még nem függesztették ki, a késlekedés okát nem tudják – mondta Ilona János, a Csiky számítástechnika és informatika tanára.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.