Több mint 30 ezren használták a hétvégi határátkelőket [AUDIÓ]

Bár már jócskán letelt a háromhónapos megfigyelési időszak, még mindig nem hozták nyilvánosságra, hogy a februárban megnyitott tíz ideiglenes magyar–román határátkelőhely közül melyek maradnak állandó jellegűek.

Öt hónappal ezelőtt azt mondták, hogy a két legforgalmasabb átkelőhelyet véglegesítik. A román határrendészet tájékosztatása szerint június végéig közel 31 ezren fordultak meg a tíz alkalmi határátkelőhelyen. A határ két oldalán lévő települések lakói előszeretettel használják a hétvégi átkelőhelyeket, hiszen jelentős távolságokat rövidítenek le, könnyebb a gazdasági, kulturális, de legfőképpen a rokoni és a magyar–magyar kapcsolattartás. 

Mindegyik olyan úton működik alkalmanként, amelyeket a szomszédos, a határ két oldalán lévő települések európai uniós támogatással építettek meg, vagy építettek újjá, hiszen ezek többségét a trianoni határok meghúzása előtt napi rendszerességgel használták az ott élők.

A határkeresztező utakat abban a reményben valósították meg, hogy Románia is be fog lépni a belső határőrizet nélküli schengeni övezetbe. Ám a csatlakozás a 2012-es határidő után öt évvel is késik, ezeken az utakon tehát határőrizeti infrastruktúrát kellene kiépíteni, ami főleg a román államra róna terheket.

A román és a magyar kormány, illetve az Európai Unió közötti háromoldalú megállapodás több éves várakozást teljesítettbe.

A román országos határrendészeti parancsnokság írásos tájékoztatása szerint a tíz hétvégi magyar–román határátkelőn, a február 18-i megnyitás óta közel 31 ezren fordultak meg június végéig, ami pedig a gépjárműforgalmat illeti, ez idő alatt meghaladta a 10 ezret a szám. A határrendészet azt írta, hogy a román és magyar kormányközi egyezmény alapján mindaddig mérik a forgolam intenzitását, amíy ezek a határátkelőhelyek üzemelni fognak. Hozzátették, szintén kormányközi, azon belül a két külügyminisztérium közti megállapodás dönti majd el, melyek működnek majd állandó jelleggel. Az érintett települések elöljárói úgy értesültek, hogy akármelyek is lesznek azok, a hétvégi üzemmód a többin továbbra is megmarad.

Pataky Lehel Zsolt a múlt szombaton látogatott ki a magyar–román határra. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült riportot:

Audió