Nem tolongtak a 80 tonna fémhulladékért

mikelakahid4Csupán egyetlen cég jelentkezett a polgármesteri hivatalban mára meghírdetett fém-licitre, így a teljes procedúrát 30 napon belül meg kell ismételni. Legalább két érdeklődő kellett volna, s amennyiben a második árverés sem kelt nagyobb visszhangot, a harmadik kikiáltásnál már elegendő lesz az egyetlen cég is. A hivatal a már felújított mikelakai, és a még munkálatok alatt álló mosóczy felüljárókból „kinyert” 80 tonna fémhulladék megvásárlására írt ki közbeszerzési pályázatot. A fém nagyobbik része villamosvágány. A törvény szerint minimum két jelentkező szükséges az első és a második árverésre. Ma 0,80 bani/kg volt a kikiáltási ár, a másodk árverésen 25%-kal kisebb lesz. Könnyen elképzelhető, hogy a fémkereskedésben érintettek előre levajazták a dolgot egymás között, hogy olcsóbban vásárolhassák meg a hulladékot, amelyből a város 64 ezer lejes bevételre számított. Az összeg viszont már csak kevesebb lehet.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.