Nem tiltható megemlékezni Wass Albert irodalmi munkásságáról

Egy ügyészségi végzés szerint Wass Albert irodalmi munkássága nem esik a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény hatálya alá. A Brassói Táblabíróság melletti ügyészség június 12-én keltezett végzéséről a székelyföldi magyar nyelvhasználati és szimbólumhasználati jogok ellen küzdő Dan Tanasă blogger közölt fényképet blogjában.

Az ügyészség a Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) feljelentése nyomán vizsgálta egyes, Sepsiszentgyörgyön 2018 elején tartott Wass Albert-megemlékezések törvényességét. A feljelentő arra hivatkozott, hogy Wass Albertet egy kolozsvári népbíróság távollétében háborús bűnösnek találta és halálra ítélte, így bármilyen Wass-megemlékezés a háborús bűnösök kultuszát tiltó sürgősségi kormányrendelet hatálya alá esik.

Döntését indokolva az ügyészség arra hivatkozott, hogy a rendőrség javasolta az eljárás megszüntetését, miután meghallgatta a tanúkat és megállapította: „a Wass Albert-megemlékezésen nem történt utalás azokra a cselekményekre, amelyekért elítélték az írót, hanem csak irodalmi munkássága került terítékre". A dokumentumból kiderül: a feljelentő nem fogadta el, és panasszal élt az ügyészség határozata ellen, de az óvását elbíráló ügyész ugyanerre a következtetésre jutott.

Nu în ultimul rând, ordonanțele procurorilor Sorin Vasilache și Dragoș Darabană reprezintă o blasfemie la adresa...

Közzétette: Dan Tanasa – 2020. június 18., csütörtök

„A bűncselekmény megállapításához elengedhetetlenül szükséges, hogy a háborús bűnökért, emberiesség elleni bűncselekményekért elítélt személy kultuszának terjesztése az illetőnek ahhoz a tevékenységéhez, cselekedeteihez kapcsolódjon, amelyek miatt elítélték" – áll az ügyészségi végzésben. Az ügyészség megállapította: ez a feltétel a feljelentésben taglalt eseményeknél nem teljesült.

Az eljárást beszüntető ügyészség arra is kitért a határozatban, hogy a Wass Albert ellen hozott halálos ítélet meglehetősen szűkszavú, amikor a vád bizonyítékait tárgyalja, ráadásul az a törvény, amelyik alapján 1946 márciusában a kolozsvári népbíróság kimondta az ítéletet, 1945 szeptemberéig volt hatályos.

A magyarellenes megnyilvánulásai miatt elhíresült blogger úgy értelmezte, hogy az ügyészség voltaképpen rehabilitálta Wass Albertet, és immár nincsen akadálya az íróval kapcsolatos romániai megemlékezéseknek.

Románia az EU-s tagfelvételére készülve elsősorban az ország egykori fasiszta diktátorának, Ion Antonescunak a kultuszát igyekezett megfékezni a háborús bűnösök kultuszát tiltó, 2003-ban elfogadott sürgősségi kormányrendelettel. A rendeletre hivatkozva azonban Wass Albert szobrait is eltávolíttatták, és állandó hatósági zaklatásnak voltak kitéve mindazok, akik Wass irodalmi munkásságát idéző megemlékezéseket szerveztek Erdélyben.

Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albertet azzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor apjával együtt parancsot adott több ember kivégzésére. Az Amerikai Egyesült Államokba kitelepedett író múltját új hazája hatóságai is kivizsgálták, és elutasították a kiadatására vonatkozó ismételt román kéréseket.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.