Nem javult a Csikyben sikeresen érettségizők aránya az óvások után

 Kevéssel háromnegyed tizenkettő előtt függesztették ki a Csiky Gergely Főgimnáziumban kialakított vizsgaközpontban az óvások utáni eredményeket. Ezek szerint a magyar középiskola érettségizői közül ugyanannyian kaphatnak diplomát, mint a fellebbezések előtt: a 72 vizsgázóból mindössze 33-an (45,83%) érték el minimum a 6-os jegyátlagot. A csikysek közül 16-an nyújtottak be óvást (bukók és csupán javítani szándékozók egyaránt), és bár némelyik esetében megemelték a jegyet, annyira nem, hogy a sikertelenül vizsgázó száma lényegében változzon. András József petrozsényi egyetemi tanár, a vizsgabizottság elnöke szerint a „normális átmenési arány 75-80 százalék lenne”, de úgy vélte, hogy a tételek nehézségi fokát (főleg románból és matematikából) nem a végzősök felkészültségi szintjéhez mérték. A most megbukottak az augusztus-szeptemberi pótérettségin próbálkozhatnak újra.

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.