Négy osztály indul szeptemberben az aradi Csiky Gergely Főgimnázium kilencedikes évfolyamán – derült ki ma, miután közzétették a nyolcadikat végzők felvételi eredményeit. „Jól állunk!” – összegezte Hadnagy Éva, a Csiky aligazgatója, aki elmondta, hogy a matematika-informatika és a természettudományok (párhuzamos szakú) osztályban mind a 14-14 hely megtelt, s szintúgy elfoglalták a turizmus szak mind a 28 helyét. A közgazdaságtan szakon 25-en, az elektronika és automatizálás szakon 14-en vannak jelenleg. Ezekre még várnak jelentkezőket, de a lényeg, hogy négy teljes osztály megvan.
Négy kilencedikes osztály a Csikyben
A rovatból ajánljuk:
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.
A huszonöt éves „önállósodásról” is megemlékeztek a Csiky Gergely Főgimnázium tanévnyitóján [AUDIO]
2001-ben költözött ki a román iskola.


