Csütörtöktől a második legnagyobb fokú, narancssárga jelzésű hőségriadó lesz érvényben Arad megyében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint augusztus 23-tól még nagyobb lesz a kánikula, vasárnapig 38 és 41 Celsius fok között lehet a maximális hőmérséklet az ország nyugati, dél-nyugati megyéiben. A Duna mentén még 42 fokot is mérhetnek.
Ebben az időszakban feleslegesen senki se tartózkodjon a napon, keressék a hűvös helyeket, és fogyasszanak sok folyadékot.
Narancssárga jelzésű hőségriadó
A rovatból ajánljuk:
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.
A huszonöt éves „önállósodásról” is megemlékeztek a Csiky Gergely Főgimnázium tanévnyitóján [AUDIO]
2001-ben költözött ki a román iskola.



