Napokon belül átadják a mikelakai felüljáró egyik oldalát

Ma Gheorghe Falcă polgármester és a kivitelező Tehnodomus bejelentette, hogy napokon belül megnyitják a forgalom előtt a mikelakai felüljáró újjáépített, egyik felét. A helyszínen látottak alapján ennek semmi akadálya nincs, a kivitelező már csak az utolsó simításokat végzi, s a polgármesteri hivatal pedig idejében tájékoztat a megnyitás napjáról. Gheorghe Maxinan, a Tehnodomus tulajdonos-igazgatója az Aradi Híreknek elmondta, az egyik villamos vonalat is átadták volna, de késtek a külföldről megrendelt vágány-alátétek, ezért a sínek még nincsenek rögzítve. Ma ottjártunkkor egyébként a vágányokat hegesztették-csiszolták. A felújítás folytatódik a téli hónapok alatt is, a híd rekonstrukciója jövő tavasszal végződik. A beruházást uniós forrásokból finanszírozzák, ezért a szerződést lebonyolító Regionális Fejlesztési Hivatal (ADR Vest) vezetői is megszemlélték ma a munkálatokat.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.