Nagytakarítás Pécskán a templomkertben

30Csütörtökön délután tavaszi takarítást szerveztek a pécskai „Szentháromság” római katolikus templom kertjében. A csaknem húsz személy, köztük Czeglédi Ferenc plébános, megnyeste a díszcserjéket és fákat, kivágta az elszáradt bokrokat, levágta a füvet és alaposan összetakarította a növényi hulladékot. A résztvevőket a plébánia üdítővel, kávéval és szendviccsel vendégelte meg, a templomot körbevevő kert nagysága miatt közel négyórásra húzódó akció után. A munka eredményeként óriási gallyrakás és két tucat, hulladékkal megtöltött zsák gyűlt össze, amelyeknek az elszállításáról a polgármesteri hivatal gondoskodott.

Sinka Pál

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.