Nagylakon temették a mezőgazdaságot

Ma Nagylakon körülbelül háromszáz helyi gazda vonult ki, hogy „helyi mezőgazdaság” feliratú koporsóval temesse a gazdák jövőjét. A Ţăranul Nădlăcan Gazdaszövetség tagjai 150 traktorral, mezőgazdasági eszközzel masírozott a városban tiltakozásul, hogy az autópálya építése miatt csak nehezen, vagy kerülőutakon tudják megközelíteni földjeiket, s ez hátráltatja tevékenységüket. Ezért vonultak ki „temetni a helyi mezőgazdaságot”, s közben, fúvósok kíséretében gyászindulókat énekeltek. A tüntetők szerint az autópálya kettévágja Nagylak határát, és pont a legtermékenyebb hektárok elérése kerül plusz költségbe. Vasile Ciceac polgármester szerint a bonyolult helyzet megoldása nem reménytelen, de ebben partner kell legyen a CNADNR és a szaktárca is.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.