Nagyboldogasszony ünnepe és kettős évforduló Máriaradnán

Augusztus 15. Szűz Mária mennybevétele – régi magyar nevén Nagyboldogasszony – ünnepe.

A máriaradnai kegytemplomban ezen a napon 11 órakor Pál József Csaba megyéspüspök mutat be szentmisét, koncelebrál Antonín Basler olmütz-i (Olomouc, Csehország) segédpüspök. Szentbeszédet mond Butnaru Antal kanonok, temesrékasi plébános.

A liturgia keretében kerül sor az idei máriaradnai kettős jubileum megünneplésére: 500 évvel ezelőtt épült az első kápolna a radnai Szőlőkben, azon a dombon, ahol a jelenlegi kegytemplom áll, amelyet Rudnay Sándor esztergomi érsek 200 évvel ezelőtt, 1820-ban konszekrált. Erdélyből az új főegyházmegyéje felé tartó gróf Rudnay Sándor esztergomi érsek, Magyarország prímása a máriaradnai kegykép előtt vette át a palliumot Kőszeghy László csanádi püspöktől. Hálából a Szűzanyának, akinek nagy tisztelője volt, az érsek konszekrálta a radnai templomot.

A kettős évforduló alkalmából a Temesvári Római Katolikus Püspökség keretében működő Egyházmegyei Levéltár és a Marius Muntean által képviselt Temes megyei Bélyeggyűjtők Egyesülete közösen jelentetett meg egy, a Román Posta által jóváhagyott speciális bélyegzővel ellátott jubileumi elsőnapi borítékot (FDC). A speciális bélyeg minden olyan borítékra rákerül, amelyet a radnai postahivatalban adnak fel 2020. augusztus 14-én.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.