Nagy István Pécska díszpolgára lett, Kovács Gábort is kitüntették a városnapokon [AUDIO]

Antal Péter polgármester, Nagy István díszpolgár és Miodrag Stanoiov alpolgármester [ Fotók: Pataky Lehel Zsolt

Antal Péter polgármester, Nagy István díszpolgár és Miodrag Stanoiov alpolgármester [ Fotók: Pataky Lehel Zsolt

Pedagógusi, közösségszervezői és a szellemi örökség védelme terén kifejtett tevékenysége elismeréseként díszpolgári címmel tüntették ki Pécskán Nagy István nyugalmazott fizikatanárt, volt alpolgármestert, míg tudományos kutatói munkájáért Pécskai gyökerek-díjat adományoztak dr. Kovács Gábor vegyésznek, egyetemi adjunktusnak.

Vasárnap tartotta díszülését a városi képviselőtestület, amelyen – szokás szerint – kitüntetéseket adtak át, abból az alkalomból, hogy Pécskát húsz éve emelték városi rangra. Az önkormányzat a település hírnevének öregbítéséért, a kulturális vagy a hitélet gazdagításáért, illetve erősítéséért, továbbá a helyi szellemi, természeti és épített örökség ápolásáért végzett tevékenységet ismeri el az emlékplakettekkel és díszoklevelekkel – magyarázta Antal Péter pécskai polgármester.

A legrangosabb kitüntetést, a díszpolgári címet idén Nagy István nyugalmazott fizikatanárnak, korábbi alpolgármesternek adományozták, pedagógusi, közösségszervezői és a szellemi örökség védelme terén kifejtett tevékenysége elismeréseként. A nap másik magyar kitüntetettje a pécskai születésű dr. Kovács Gábor vegyész, tudományos kutató, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara kertészmérnöki tanszékének adjunktusa volt. Ő a Pécskai gyökerek-díjat vette át.

  • Pataky Lehel Zsolt az ünnepség végén a magyar kitüntetetteket kérdezte. Hallgassa meg a rádióösszeállítást:

 

Rajta kívül Ștefan Damian román író, szerkesztő, műfordító kapott Pécskai gyökerek-díjat, míg a magyarul is beszélő Ana Ungureanu nemzetközi hírű karnagy és Claudia Lucica Florea Aradon élő zenepedagógus a Tiszteletbeli polgár-diplomát vehette át. Nagy Istvánt és dr. Kovács Gábort a pécskai RMDSZ terjesztette fel a kitüntetésekre, méltatásukat Tóth Brigitta helyi tanácsos olvasta fel a kétnyelvű ülésen.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.