Mutassunk példát a népszámláláson!

A végéhez közeledik a népszámlálás önkitöltési szakasza. Becsléseink szerint eddig mintegy 130 ezer romániai magyar önállóan töltötte ki kérdőívét, és további 230 ezren összeíróponton, számlálóbiztos segítségével válaszoltak. Az önkitöltés tehát működik, de továbbra is szükség van a példamutatás és a segítségnyújtás erejére.

Május 15-ig lehetőségünk van arra, hogy egyénileg, online számoljuk meg magunkat és családunkat. Ugyanakkor segíthetünk a kérdőív kitöltésében rokonainknak, ismerőseinknek, illetve azoknak a kollégáknak, akik bizonytalanok az internetes válaszadásban.

Igen, a népszámlálás eredményei száraz statisztikai adatok. De ne feledkezzünk meg arról, hogy ezen az adatokon is múlik, hogy a következő évtizedben hatékony, célzott fejlesztéseket, sikeres projekteket tudjunk megtervezni és kivitelezni.

A Népszámlálás.ro csapata nevében az erdélyi magyar vállalkozók és intézményvezetők segítségét kérjük: mutassanak példát a népszámlálásban, hívják fel munkatársaik, alkalmazottaik figyelmét az önkitöltés fontosságára! Tisztában vagyunk azzal, hogy a munkaerőt nem egyszerű nélkülözni még egy félórára sem, egy szabadnap pedig még inkább nehézséget okoz. A társadalmi felelősségvállalás szellemében – ebben az évtizedben először és utoljára – mégis arra kérjük, hogy munkaközösségükkel szakítsanak időt a népszámlálási kérdőív kitöltésére. Nagyobb létszámú vállalkozások, intézmények kihelyezett összeírópontot is igényelhetnek az önkormányzattól.

Ha ezekre nincs lehetőségük, akkor kérjük, mindenképpen népszerűsítsék alkalmazottaik körében az önkitöltés fontosságát, és biztassák őket arra, hogy családtagjaikkal közösen regisztráljanak! Szükség esetén segítséget kérhetnek a nepszamlalas.ro oldalon vagy a 0371 900 172-es magyar nyelvű telefonos tudakozón.

A Népszámlálás.ro közleménye

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.