Munkamímelés a felüljárón

Annak ellenére, hogy a mosóczy felüljáróhoz hasonlítva a mikelakai hosszabb, szélesebb, egy felhajtó is kapcsolódik hozzá, a határidő pedig szintén hat hónap, az átépítést végző Tehnodomus ma csak mímelte a munkát, s a jelek szerint más napokon sem történik sok. Az Arad felőli oldalon egy markoló földet pakolt teherautókra, aztán rövid időn belül abbahagyta, hiába sorakoztak előtte a billenőkocsik. A híd felső részét lebetonozták, de csak két ember bontotta a régi betonszegélyt, pedig az egészet újra kell önteni. A mikelakai oldalon is csak a föld- és homokréteg tömörítésével végeztek, a szigetelőanyagot lefektették, de nyoma sem látszott, hogy ott betont akarnak önteni, a zsaluzással is lemaradtak, hogy csak a legszembeötlőbb dolgokat soroljuk fel. Úgy tűnik, a Tehnodomus kapacitását egyelőre meghaladja két felüljáró egy időben történő nagyjavítása. Itt a munkát augusztus 1-jén kezdték, és februárra végezniük kell, de október végén már a hathónapos terminus félidejéhez érnek, s a látottak alapján nem lesznek meg a híd egyik felével – beleértve járdákat, korlátot, villamos vágányt –, hogy utána nekifogjanak a másik résznek is. Pedig azt zömében a téli hónapok alatt kellene kivitelezni.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.