Móra Ferenc nevét vette fel a zimándújfalui iskola [VIDEÓ]

A kiskunfélegyházi iskola egy Móra-portrét adományozott a zimándi iskolának A kiskunfélegyházi iskola egy Móra-portrét adományozott a zimándi iskolának

Móra Ferenc születésének 135., illetve halálának 80. évfordulóján az író, újságíró, muzeológus nevét vette fel a zimándújfalui általános iskola. A kétnyelvű – román és magyar – névtáblát Móra Ferenc dédunokája, Vészits Andrea leleplezte le szombat délben Kocsi József alpolgármesterrel és Bálint Enikő igazgatóval közösen, majd Szabó Péter római katolikus plébános megáldotta az immár nevet viselő intézményt. Az ünnepség részeként, ezt megelőzően Király András oktatási államtitkár, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Rosta Ferenc, a kiskunfélegyházi (az író szülővárosa) Móra Ferenc Gimnázium igazgatója, Matekovits Mihály, az RMPSZ Arad megyei szervezetének elnöke méltatta a névválasztása fontosságát, míg az iskola előtt Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes és Lászlóffy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke kívánt kitartást, megerősödést a zimándi iskolának és faluközösségnek. Tekintse meg a névtábla leleplezésénél készült videóinkat, hamarosan a helyszínen készült rádióriport is hallható lesz Pataky Lehel Zsolt szerkesztésében.
Vészits Andrea, Móra Ferenc dédunokája Vészits Andrea, Móra Ferenc dédunokája

Király András államtitkár és Vészits Andrea a leleplezés után Király András államtitkár és Vészits Andrea a leleplezés után

Ünnepség a kultúrotthonban Ünnepség a kultúrotthonban

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.