Moldován János könyveinek bemutatója Pécskán

161A június 5-ei Környezetvédelmi Világnap apropóján idén is Moldován János nyugdíjas biológiatanár, és unokája, Bódi-Moldován Cristian biológus könyveit jelentette meg Pécska Városháza. A kötetek bemutatója szombaton, június 8-án volt a 2-es számú Általános Iskola dísztermében. Az érdeklődőket Péter Antal polgármester köszöntötte. Mindkét kötetet magasnyomású, fényes papírra nyomták, és színes képekkel illusztráltak. Azokat Moldován János mutatta be. A "Pécska és a Maros" a tavaly bemutatott munka magyar fordításának javított kiadása, a 64 oldalas, A5-ös formátumú kiadvány a Maros és az Olt legendájával kezdődik, és a folyó romániai szakaszának rövid leírásával folytatódik. A folyó pécskai vonatkozásait 46 oldalon tárgyalják a szerzők, és kitérnek az árvízvédelmi létesítményekre, a vízhozamra és minőségre, 13 oldalon foglalkoznak a helyi árvizek krónikájával, majd a Maros élővilágát, a szállításban betöltött szerepét és a hozzá kötődött, elfelejtett vagy feledésbe merülő foglalkozásokkal foglalkoznak, és következtetéseikkel valamint könyvészettel zárul a táblázatokkal, térképekkel, vízi állatokkal, és régi képeslapokkal meg fényképekkel gazdagított kötet. Sajnos, a könyvek értékeihez mérten, az érdeklődés nagyon gyér volt. A "Pecica și farmacia sa verde"– "Pécska és a zöld patikája" című kötet 71 oldalán a gyógy- és aromás növények hatásmechanizmusáról, a gyógynövény- és aromaterápiáról olvashatunk röviden, majd a Pécska környékén megtalálható 85 növény bemutatása következik színes képpel és szöveges ismertetéssel. Mindkét könyvet Bódi-Moldován Rita és Sinka Pál tördelte. A bemutatón Antal Péter polgármester megígérte, hogy jövő ilyenkor ennek a kötetnek is meg fog jelenni a magyar fordítása.

Nagy István

162

163

164

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.