Minimum 15 ezer eurót akarnak az Expo Market Jacksontól

Vagy a tulajdonos összecsomagolhatja a két, fémvázas csarnokot és költözhet a telekről. Az Arad Megyei Önkormányzat ugyanis rájött, hogy lejárt a megyei kórház mögötti Expo Market Jackson tulajdonosával korábban kötött koncessziós szerződés, s most már egyetlen fityinget sem hoz nekik a terület. A két csarnok az Expo Market Jackson Ltd. tulajdonában van, de ők ezeket bérbe adták a Cartierul Verde kft.-nek. Mindkét cég egyébként a most áprilisban hétéves börtönbüntetésre ítélt George Medinţu tulajdonába tartozik. Az ügy évek óta húzódik, ezért a megyei önkormányzat még 2011-ben megrendelt egy hatástanulmányt a B&B Investiţii şi Servicii kft.-től, hogy az aktuális piaci árakat figyelembe véve, mennyi bérleti díjat kérjen a telekért. A tanulmány elkészült, s a cég számításai szerint, amennyiben legalább 25 évre kötnek koncessziós szerződést, a 6152 négyzetméteres telek éves díja minimum 15 134 euró kell legyen. A telek a megye köztulajdonában van. A kérdés, hogy mit szól ehhez majd az Expo Market Jackson és a Cartierul Verde, majd amikor kézhez kapják a megyei önkormányzat határozatát, mert kicsi a valószínűsége, hogy költözni akarnak. Az ügyet bonyolítja, hogy Medinţut korrupció miatt ítélte el most a Ialomiţa Megyei Bíróság, miután az aradi üzletember és az Egyenlítői-Guineai Köztársaság tiszteletbeli konzulja korábban is volt már börtönben. A vele együtt most szintén elítélt Dan Boric, a West Petrom kosárlabdacsapat korábbi elnöke tíz évet kell rácsok mögött töltsön. Az ítélet után George Medinţu állítólag azt nyilatkozta, három hónapra lenne csak szüksége szabadlábon, hogy rendezhesse cégei, köztük az Expo Market Jackson ügyeit. Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.