„Mindannyian eszközök vagyunk Isten kezében”

Pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából tartott hálaadó szentmisét vasárnap délután az arad-gáji Szent Gizella templom plébánosa, Sándor Tivadar.

Az aranymisén a Temesvári Római Katolikus Egyházmegyéből több paptestvér is jelen volt, Pál József Csaba megyéspüspökkel az élen, rajtuk kívül aradi magyar közéleti vezetők és a hívek jelentek meg – utóbbiak közül, akiknek nem jutott hely a templomban, a templomkertben az esővel dacolva kivetítőn keresztül követték az élő internetes közvetítést.

A szentbeszédet Szilvágyi Zsolt pasztorációért felelős püspöki helynök, temesvár-józsefvárosi plébános tartotta, aki lelkipásztori hivatásválasztás kezdetéről a Tivadar atyához fűződő személyes kapcsolatait is megosztotta a hallgatósággal, és azt is elmondta, hogy a gáji templomban keresztelték meg annak idején.

A szentmise elején Erdélyi István, az egyháztanács tagja méltatta az ünnepelt plébánost, akit 1971. április 18-án Márton Áron gyulafehérvári püspök szentelt pappá, és közel négy évtizede szolgál a gáji gyülekezetben (az egyházközségnek Szentpál és Sofronya is filiája, Sándor Tivadart a gáji kinevezés előtt 10 évvel ott kezdte meg templom- és gyülekezetépítő munkáját, amelyet fáradhatatlanul folytat a mai napig is).

Sándor Tivadar a szentmise bevezetőjében hangsúlyozta: „Mindannyian eszközök vagyunk Isten kezében. Ő bőségesen osztja ajándékait, mi pedig el kell juttassuk a szegényekhez, a betegekhez az ő vigasztalását, ugyanakkor együtt kell tudjunk sírni a sírókkal.”

A szentmise végén Pál József Csaba temesvári megyéspüspök beszédében kiemelte: a papok élete szolgálat, valamint áldozat, mivel Jézus Krisztust kell hirdetniük. „Az egész Egyházmegye veled ünnepel ma, együtt ad hálát és köszöni meg őszinte és odaadó szolgálatodat, a hívek, a fiatalok és az idősek iránt tanúsított gondoskodásodat és törődésedet. Kívánom, hogy a téged meghívó Atya legyen vigasztalód és bátorítód, ő legyen legfőbb örömöd és boldogságod a további szolgálatodban is, amelyhez erőt, egészséget, sok-sok örömet és kitartást kívánok neked főpásztori áldással” – fogalmazott a főpásztor, és egy Szent Gellért-emlékérmét nyújtott át Sándor Tivadarnak.

Kovácsné dr. Faltin Erzsébet, volt mezőhegyesi polgármester, a Boldog Gizella életét bemutató A királyné című könyv szerzője a Szeged-Csanádi Egyházmegye és Kiss-Rigó László püspök üzenetét tolmácsolta, s elmondta, hogy májusban, a gáji templombúcsú alkalmával átadják Sándor Tivadarnak a Gizella szentté avatásához szükséges csodatételeket bizonyító ládikót.

Ötven éve szentelték pappá Sándor Tivadar gáji és szentpáli római katolikus plébánost. RÁDIÓINTERJÚ itt https://www.aradihirek.ro/itt-hon/ne-szeressunk-szoval-hanem-tettel-es-…

Közzétette: Aradi Hírek – 2021. április 16., péntek

A szentmise végén az ünnepelt hálát adott a jó Istennek, és köszönetet mondott mindazoknak, aki jelen voltak az életében és segítették őt hivatásában. Sándor Tivadar 2021. július 4-én 10 órakor az aradi Páduai Szent Antal Plébániatemplomban (a minorita templomban) mutat be aranymisét első szentmiséjének 50. évfordulóján, július 11-én 11 órakor pedig a gyergyóujfalui Sarlós Boldogasszony Templomban,

A rovatból ajánljuk:

Előkészületek a Szabadság-szobor újbóli felavatásának 20. évfordulójára [AUDIO]
A 2004. április 25-i aradi szoborállításnak erős üzenete volt: közösségi és politikai elszántsággal érvényt lehet szerezni a kisebbségi jogoknak, a visszahozhatók azok a szimbolikus emlékművek, amelyeket megpróbáltak kitörölni a közemlékezetből.
Szülők Akadémiája: generációk az ABC végén, avagy hogyan szálljunk le a mókuskerékről?
Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus tart előadást Aradon.
Lehetőség szerint növelné polgármesterei és alpolgármesterei számát az RMDSZ [AUDIO]
Jelenleg öt polgármestere és négy alpolgármestere van Arad megyében.