Megúsztuk Romulust és Remust a Vörös Ökörnél

Mi, aradiak, végérvényesen megúsztuk, hogy a Vörös Ökörnél Romulus és Remus meg az anyafarkas szobra rondítsa el a környezetet, pláne, hogy ennek a „szobornak” igazából semmi köze sincs a városhoz. A kormánypárti (USL) aradi tanácsos, Ionel Ciupe ma mégis azzal érvelt a tanácsülésen, hogy az alkotás „jelezné a román nép kötődését a Római Birodalomhoz”, de azt is hozzátette, hogy a környéken több utca is római kötődésű: Romana tér, Mucius Scaevola utca, Romanilor út. Végül Ciupét meggyőzték, hogy vonja vissza a határozattervezetét, és a jövőben a város a képzőművészek szövetségének bevonásával készíttessen köztéri szobrot a Vörös Ökörnél.

(ij)

A rovatból ajánljuk:

„A közösség mindig is ragaszkodott Fábián Gábor emlékéhez” – Felállítják a templomépítő főgondnok eredeti szobrát [AUDIO]
Adománygyűjtést hirdetett az eredeti Fábián Gábor-szobor újraállítására az Arad-belvárosi Református Egyházközség. A szoboravatóra a felújított templom újraszentelésével együtt a Magyar Szórvány Napján kerül sor.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.