Megszűnnek az egészségügyi igazgatóságok és egészségbiztosítási pénztárak

87Az egészségügyi szaktáca bejelentése szerint néhány napon belül felszámolják az összes megyei egészségbiztosítási pénztárat és egészségügyi igazgatóságokat, köztük termeszetesen az aradit is. Így aztán Gheorghe Domşa, a pénztár igazgatója hiába nyerte meg sokadszorra a a vezetői székre kiírt versenyt, tisztség nélkül marad. Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter szerint csak az igazgatóságok felszámolásával évi 325 millió lejt takarítanak meg. Az intézkedés összesen nyolcezer alkalmazottat érint.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.