Bukarestben megállapodott a MÁV Trakció Zrt. és a CFR Călători Rt. hogy december 9-től, amikor érvénybe lép az új menetrend megszűnik a nemzetközi személyvonatok mozdonycseréje Kürtösnél, s ezzel, ha nem is lényegesen, de csökken a menetidő, adta hírül a mediatica.ro. Az egyezmény szerint a vonatokat, kölcsönösségi alapon, a CFR illetve a MÁV Trakció mozdonyai viszik tovább a két országban, ám a személyvonatok menetideje csak akkor csökken lényegesen, ha Románia belép a schengeni övezetbe, ugyanis Kürtösön és Lőkösházán tulajdonképpen nem a mozdonycserék miatt állnak a szerelvények kb. 25-30 percet, hanem a határrendészeti ellenőrzésért.
Románia az utolsó olyan uniós szomszédja Magyarországnak, amely csak Kürtösig engedte a magyar mozdonyokat, a CFR mozdonyai pedig át sem mehettek Lőkösházára. A jég körülbelül két éve tört meg, mert a CFR Marfă teherfuvarozó vontatói már futhattak magyar síneken. Budapestre hosszú évek óta befuthatnak az osztrák, szlovák, szlovén, horvát mozdonyok, sőt, a szerbek is.
Magyarországon a fővonalakon már rég működik az egységes európai jelzőrendszer, Romániában viszont csak most kezdik cserélni, és az is gond, hogy ezek a régi román villanymozdonyok – kivéve a néhány felújítottat – forgalombiztonsági szempontból alkalmatlanok az uniós jelzőrendszerrel ellátott pályákon való közlekedésre. Egyébként a mozdonyok, szerelvények átgurulása a szomszédos országokba része a liberalizált uniós vasúti közlekedésnek, a CFR pedig, ha lépést akar tartani, sürgősen új mozdonyokat kellene vásároljon. Ha nem teszi meg, akkor könnyen elképzelhető, hogy a IV-es páneurópai vasúti folyosó felújítását követően osztrák mozdonyok, személyvagonok közlekednek Bécstől Bukarestig.Megszűnik a mozdonycsere Kürtösön
Bukarestben megállapodott a MÁV Trakció Zrt. és a CFR Călători Rt. hogy december 9-től, amikor érvénybe lép az új menetrend megszűnik a nemzetközi személyvonatok mozdonycseréje Kürtösnél, s ezzel, ha nem is lényegesen, de csökken a menetidő, adta hírül a mediatica.ro. Az egyezmény szerint a vonatokat, kölcsönösségi alapon, a CFR illetve a MÁV Trakció mozdonyai viszik tovább a két országban, ám a személyvonatok menetideje csak akkor csökken lényegesen, ha Románia belép a schengeni övezetbe, ugyanis Kürtösön és Lőkösházán tulajdonképpen nem a mozdonycserék miatt állnak a szerelvények kb. 25-30 percet, hanem a határrendészeti ellenőrzésért.
Románia az utolsó olyan uniós szomszédja Magyarországnak, amely csak Kürtösig engedte a magyar mozdonyokat, a CFR mozdonyai pedig át sem mehettek Lőkösházára. A jég körülbelül két éve tört meg, mert a CFR Marfă teherfuvarozó vontatói már futhattak magyar síneken. Budapestre hosszú évek óta befuthatnak az osztrák, szlovák, szlovén, horvát mozdonyok, sőt, a szerbek is.
Magyarországon a fővonalakon már rég működik az egységes európai jelzőrendszer, Romániában viszont csak most kezdik cserélni, és az is gond, hogy ezek a régi román villanymozdonyok – kivéve a néhány felújítottat – forgalombiztonsági szempontból alkalmatlanok az uniós jelzőrendszerrel ellátott pályákon való közlekedésre. Egyébként a mozdonyok, szerelvények átgurulása a szomszédos országokba része a liberalizált uniós vasúti közlekedésnek, a CFR pedig, ha lépést akar tartani, sürgősen új mozdonyokat kellene vásároljon. Ha nem teszi meg, akkor könnyen elképzelhető, hogy a IV-es páneurópai vasúti folyosó felújítását követően osztrák mozdonyok, személyvagonok közlekednek Bécstől Bukarestig.A rovatból ajánljuk:
Lemondott az egyik alprefektus azt követően, hogy a PSD kilépett a kormányból
A szociáldemokraták minden kormányzati tisztséget visszaadtak.
Századik születésnapján köszöntötték Benedek Sándort, a kisiratosi „Tanárbácsit” [AUDIO]
A magyar identitás megtartását tartotta a legfontosabbnak.
Péró Tamás: a műemlékvédelem csak az eredeti talapzattal engedi visszaállítani a Darányi-szobrot [AUDIO]
Akadályok a néhai főorvos emlékművének újraállítása előtt.
Vasárnaptól ismét látogatható a román királyi család soborsini rezidenciája
A nyitva tartás október 1-jéig tart.
Kitiltja az aradi önkormányzat a félkarú rablókat és egyéb nyerőautomatákat
A lottózókra és sportfogadási irodákra nem érvényes a korlátozás.
Az elköltött milliók ellenére sem működik teljesen az okosparkolás
A szenzorok aktiválását akadályozza a járdajavítás.


