Megszavazták Arad költségvetését

DSCF2460[1]A szokásos polgármester-USL pengeváltásokkal fűszerezett városi önkormányzati ülésen ma délután megszavazták Arad 2014-es költségvetését. A tanácsban ellenzékben lévő USL soraiból csupán egyetlen módosító indítványt fogadtak el. Arad 2014-es költségvetése két ok miatt szűkebb a tavalyinál: a megyének, és ennek eredményeként a városnak sokkal kevesebb központi forrás juttatott a Ponta-kabinet, s a jelek szerint az USL-képviselők képtelenek voltak megvédeni a választókörzeteik érdekét. A másik ok, hogy egyetlen község, Ternova miatt késik az egész megye csatornázási, vízbevezetési és hulladékgazdálkodási programja. Ternován a liberálisok (PNL) zsinórban csiholják a botrányokat az önkormányzatban, és mai napig nem szavazták meg társulásukat az említett, uniós pénzből finanszírozott projekthez. A társulás, a projekt működéséhez pedig mindegyik tag (= érintett település) beleegyezése szükséges. A következmény: Arad megye országos utolsó lett, nem tudják lehívni a rendelkezésre álló összegeket, késnek a munkálatok. Gheorghe Falcă polgármester a voksolás után elmondta, kiemelt szerepet szánnak a kultúrának, a környezetvédelemnek és a műemlék épületek felújításának. (irházi)

A rovatból ajánljuk:

„A közösség mindig is ragaszkodott Fábián Gábor emlékéhez” – Felállítják a templomépítő főgondnok eredeti szobrát [AUDIO]
Adománygyűjtést hirdetett az eredeti Fábián Gábor-szobor újraállítására az Arad-belvárosi Református Egyházközség. A szoboravatóra a felújított templom újraszentelésével együtt a Magyar Szórvány Napján kerül sor.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.