Mégsem minősítik le az aradi kórházat

Habár ami a más megyéből érkező és ellátott betegek számát tekintve alulteljesített, az egészségügyi tárca bejelentette, hogy mégsem minősítik le II-es kategóriából III-ra az Arad Megyei Sürgősségi Kórházat. A hírt ma elégedetten nyugtázta Nicolae Ioţcu, a fenntartó megyei önkormányzat elnöke aki szerint sokat nyomhatott a latba, hogy az átvétel óta körülbelül hétmillió eurót pumpáltak a kórház műszaki fejlesztésébe, az épület felújítására, s hamarosan sürgősségi szívellátó osztály is nyílik. Igaz, ez már magánkezdeményezésre, de a kórház infratsruktúrájára épülve. A fejlesztések idén a sürgősségi ellátó bővítésével, felszerelésével folytatódnak, ennek összege meghaladja a 10 millió lejt.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.