Megőrizte „stílusát” a belvárosi református templom orgonája [AUDIO]

Több mint egy hónapja, hogy ismét megszólalt az arad-belvárosi református templom felújított orgonája. Egy évig tartó restaurálás után ünnepi istentisztelet keretében áldották meg a hangszert, és egyben a templomépítés 175. évfordulójáról is megemlékeztek.

1847-ben emelték Arad első református templomát Hoffer József építész tervei alapján. Baracsi Levente református lelkipásztor beszédében felidézte, hogy közösségi összefogással, közadakozásból épült annak idején a templom. Az egyszerű gyülekezeti tagok mellett sok ismert személyiség is támogatta a munkálatokat.

Az aradi református parókia anyakönyvébe vezették be Kazincy Lajos forradalmár honvédtiszt halálozását, akit 1849. október 25-én végeztek ki, és akit a 15. aradi vértanúként szoktak emlegetnek – a nyelvújító Kazinczy Ferenc fiának emléktáblája is van a templombejárat mellett. Az aradi református templomban kötött házasságot 1901. július 22-én Horthy Miklós kormányzó az Arad melletti Sofronyáról származó Purgly Magdolnával. Az orgonát 1860-ban építette a temesvári Wegenstein Lipót és Fia orgonaépítő vállalat. Ezt 1892-ben egy újra cserélték, amit az 1925-ös bővítési munkálatok során az új karzatra építettek át.

A mostani felújítás több mint egy éve kezdődött el, a munkát Bors László orgonaépítő végezte. Dávid István erdélyi származású, nagykőrösi orgonaművész szólaltatta meg a hangszert, aki örömét fejezte ki, hogy nem alakították át, nem tették harsánnyá a hangszert, hanem „megőrizték finomságát”.

A Temesvári Rádió Magyar adása számára Pataky Lehel Zsolt szerkesztett riportot az avatásról, az interjúkat Pálfi Kinga rögzítette az október 23-i ünnepségen. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.