Megnyílt az Ereklyemúzeum kiállítása Gyulán [VIDEÓ]

Péntek délután megnyitották a Letétetett – Bevégeztetett című kiállítást a gyulai Almásy-kastélyban az Aradi Ereklyemúzeum gyűjteményéből. A tárlaton a szabadságharc olyan hőseinek egyedi, személyes tárgyai láthatók, mint Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Damjanich János vagy Görgey Artúr.

Őfelsége nevében címmel az aradi vértanúk emlékére egy jelenet előadásával kezdődött a tárlat ünnepélyes megnyitója. Bognár Levente aradi alpolgármester köszöntőjében rámutatott: a két települést, Aradot és Gyulát több szál köti össze, a testvérvárosi kapcsolatok mellett a tizenhárom aradi vértanú tisztelete, ez a kiállítás ezért is fontos mindkét település számára. Görgényi Ernő gyulai polgármester beszédében kiemelte, hogy Gyulán mindig is tiszteletben tartották a hősök emlékét, ha végig sétálunk a városon, látható, hogy a kötődés ami '49-ben kialakult, az elmúlt több mint másfél évszázad alatt semmit nem gyengült.

A kiállítást megnyitó Hermann Róbert történész hangsúlyozta: amikor elkezdték az Aradi Ereklyemúzeum anyagának feldolgozását, akkor szembesültek vele, hogy milyen értékes tárgyak, relikviák, mennyi kincs maradt meg ebben a múzeumban, amit most az Almásy-kastély látogatói is megtekinthetnek.

A tárlat anyag március 19-ig tekinthető meg.

Tekintse meg a Gyula TV riportját a megnyitóról:

 

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.